Oldalak

2012. június 14., csütörtök

49.VKF! - Bodzás tejberizs árvácskával – És köszönet a Virágom, virágom-nak


Mandulasarok egy iszonyat szuper és egyedi témát talált ki a VKF!-re! Azonnal kedvet kaptam hozzá! Jobb nem is lehetne! A külcsín alapján közelítette meg a dolgot, és azt adta ki, hogy olyan ételt készítsünk, amiben a fehér a domináns szín, de mellette szerepel egy másik szabadon választott. Elolvasva, valahogy azonnal eszembe jutott az almás bodzakrémleves árvácskával, amit Mautner Zsófi talált ki. A Szuflé legutóbbi számában olvastam, de valahogy most sehogyse találom. Szóval ebből az ötletből kiindulva készítettem el ezt a tejberizst. Ibolyát szerettem volna hozzá használni, de sajnos a kertben már nem találtam, ezért vettem hozzá a piacon fokföldi ibolyát, de azért volt bennem egy rossz érzés a dolgot illetően, hogy valójában ehető is-e? Az interneten ellentmondó dolgokat találtam, ezért a Virágom,virágom blog írójától kértem segítséget, aki annyira aranyos volt, és egy csomót válaszolt. Kiderült, hogy a fokföldi ibolya és az erdei ibolya még csak nem is ugyanaz a két faj, ezért veszélyes a magyar nevekből kiindulni! Ez úton is szeretném megköszönni, hogy ilyen kedvesen segített!

gasztroblog, VKF, Bodzás tejberizs árvácskával, recept, tejszínhab, vanília

Bodzás tejberizs árvácskával

Hozzávalók:

-          1 evőkanál vaj
-          350g rizottó rizs
-          0,7 dl tokaji aszú
-          1,5 l bodza szörp (én olyat csináltam, hogy nem is kell hígítani és citrom is volt benne)
-          csipet só
-          1 vaníliarúd kikapargatott magjai
-          3 evőkanál méz
-          3 dl tejszín
-          árvácska virágja

Elkészítés:

A vajon picit megpirítom a rizst. Hozzáadjuk a tokajit és a csipet sót, felforraljuk. Merőkanalanként hozzáadjuk az előre felmelegített szörpöt, amint felvette az adagot, jöhet a következő kanál bodza, és így tovább, amíg el nem fogy. Belekeverjük a vanília magjait és a mézet. A tejszínből habot verünk! Ha már kihűlt a rizs beleforgatjuk a felvert tejszín felét. A maradék habbal és árvácskával díszítjük.

4 megjegyzés: